H.A.C.K

A 2009 óta folyamatosan működő Független Magyar Tudásközpont közösséget és infrastruktúrát biztosít bütykölni vágyóknak; az állandó műhely mellett rendszeresen kitelepül meghívásra rendezvényekre és saját tábort is szervez, nemzetközi vendégekkel (CampZer0 2013Camp++ 2014, Camp++ 2015, Camp++ 2016, Camp 2017++, Camp++ 2018, Camp++ 2019). A tagok fenntartják az infrastruktúrát és megosztják tudásukat az érdeklődőkkel előadások, workshopok, vagy csak egy spontán beszélgetés keretében. Az eszközpark lehetővé teszi olyan technológiák kipróbálását, amelyet egyedül túl költséges lenne összeállítani. Népszerű témák a szoftveres, hardveres, matematikai, fizikai, biológiai és rádiós kísérletek, amelyekből később projektek, és akár termék is válhat. A gyors prototípuskészítés elsődleges fontosságú, így 3D-nyomtató, vágógép, Arduino és Raspberry Pi labor, rádióállomás (HA5KBP) és még sok más eszköz várja azokat, akik
ötletüket szeretnék megvalósítani egy nyitott közösségben.

Workshopok:

Erlang workshop (2014)
Android workshop (2013)
Arduino workshop (2012)

Előadások:

Projektek:
 – https://hsbp.org/projects
 – 
https://github.com/hsbp

JSConf Budapest

A JSConf Budapest a nemzetközi JSConf család tagjaként egy közösségi szervezésű, nonprofit, két napos rendezvény JavaScript fejlesztőknek Budapesten. A rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy a közösség erejét és forrásait felhasználva segíthessünk olyan fejlesztőknek vagy tanulóknak eljutni az eseményre, akik a fejlesztői közösség alulreprezentált tagjai közül kerülnek ki. A projekt weboldala: http://jsconfbp.com/

Diverse IT

A Django Girls Budapest projektből kinőtt kezdeményezés, ami az IT-n belüli diverzitás segítését tűzte ki céljául az ismeretterjesztés és a tudatosság növelésén keresztül. A már tapasztalt csapat újabb projektjének fókuszában az alulreprezentált csoportok elhelyezkedésének támogatása áll.

Ezt a kérdést két irányból közelíti meg:
– egyrészt a fogadó környezetet, azaz a vállalati oldalt befogadóbbá és nyitottabbá tegye, miközben a diverzitás előnyeit testközelbe hozza és a vele járó nehézségeket is ismerteti
– másrészt az említett csoportok belépését és integrációját segíti ilyen célú tevékenységgel.
Szándékunk, hogy a munkáltatói oldalt is felkészítsük, miközben az újonnan érkezők elhelyezkedésére és beilleszkedésére helyezzük a hangsúlyt.

Budapest New Technology Meetup

Az ország legrégebbi és legnagyobb meetup típusú rendezvénye, a formátum meghonosítója. Az ok, ami miatt az alapítvány létrejött. A 2007 februárjában indult rendezvényen technológusok, fejlesztők, érdeklődők vesznek részt. Minden hónap első szerdáján közel 100 aktív részvevő 5 db 5 perces előadást hallgathat meg változatos témákban. Az előadások után kötetlen formában lehet a résztvevőkkel és az előadókkal megvitatni a világ dolgait. A projekt cashflowja az Üvegzseb oldalon elérhető. meetup.hu

Budapest Science Meetup

A Budapest New Tech Meetup mintájára jött létre 2009-ben. A célja, hogy a természettudományos érdeklődésű emberek havonta megrendezésre kerülő, rendszeres ismeretterjesztő fóruma legyen. weboldal

Django Girls Budapest

A Django Girls Budapest egy 2014 júliusában indult nemzetközi kezdeményezés meghonosítása Budapesten. Célja, hogy az IT területén növelje a diverzitást, amivel mind az iparág teljesítőképessége, mind a nők helyzete a gazdaságban és ezáltal a gazdaság összteljesítménye növekedhet.

Ennek a célnak az érdekében a Django Girls Budapest rendszeresen, pár havonta workshopokat rendez, ahol nőknek nyújtanak segítséget, hogy a programozással megismerkedhessenek. Szándékuk, hogy minél több nőnek biztosítsanak esélyt ezen a szakterületen. A részvétel ingyenes, nincsen korhatárhoz kötve, általában harminc fő vesz részt egy-egy eseményen.  Mind a szervezés, mind a lebonyolítás önkéntes alapon működik, az események során felmerülő költségeket támogatásokból fedezik. Az Asimov Alapítvány támogatja a Django Girls projekt működését és együttműködik annak megvalósításában. A projekt weboldala: https://djangogirls.org/budapest/

Járókelő.hu

Az oldal 2012-ben jött létre, hogy segítse az állampolgárok és az önkormányzatok, szolgáltatók közti kommunikációt a közvetlen lakóhelyükön található közterületi problémákról. A Járókelő 2014-ben elnyerte a SozialMarie társadalmi vállalkozásoknak járó 1000 eurós díját. A projekt vezetője, Le Marietta 2015-ben rákerült a magyar Forbes “30 under 30” listájára. Az Asimov Alapítvány támogatja a Járókelő oldal működését és együttműködik a projekt megvalósításában. A projekt weboldala: jarokelo.hu

Adatvizualizáció Meetup

Az Adatvizualizáció Meetup célja az adatvizualizációval és adatújságírással kapcsolatos jó gyakorlatok és esettanulmányok megismertetése az érdeklődőkkel. Igyekszünk a vizualizáció főbb tématerületeiből választva mindig valamilyen érdekes és izgalmas előadást bemutatni, hiszen fontos látni, hogy még ha olykor láthatatlanul is, de ez a szakterület az utóbbi időben szinte teljesen átszőtte a legtöbb tudományterület és a mindennapi élet sok-sok rétegét. Az első Adatvizualizáció Meetup Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/199477100466550/

Adattal az újságírásért (Data Change Journalism)

Az Asimov Alapítvány, a Független Médiaközpont, a NOS-OSF és a Google közös projektje a fiatal újságírókat célozza.  Csehország és Szlovákia után a program keretében Magyarországon és Romániában is elindított kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza az adatújságírást a szakma képviselőihez és az érdeklődőkhöz, módszereket és eszközöket adjon a kezükbe.  Hazánkban a program keretében adatújságírást bemutató előadássorozatok és workshopok indulnak két magyar egyetem, Budapesten az ELTE BTK MMI Média és Kommunikáció Tanszéke, és Pécsett a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének közreműködésével, valamint az atlatszo.hu szakmai közreműködésével magyar nyelven is elkészül az Adatújságírás Kézikönyve, amely az adatújságírás iránt érdeklődőknek, valamint diákoknak szól, és az újságírás eszközeit és legfrissebb trendjeit mutatja be. A kezdeményezésről szóló sajtóközlemény itt olvasható.

Youth Engagement for Conscious Citizenship

Az Asimov Alapítvány, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület, valamint a Transparency International Hungary közös pályázatot nyújtottak be Hollandia Külügyminisztériumához a Youth Engagement for Conscious Citizenship elnevezésű projekt együttes megvalósítására. A cél olyan gyakorlat-orientált és könnyen használható oktatási anyagok kidolgozása és előállítása közép- és felsőfokú oktatási intézmények pedagógusai számára, melyek segítségével megismertethetik a hallgatókat az alap demokratikus értékekkel és jogokkal, hogy így növeljék tudatosságukat és elkötelezettségüket a demokrácia és a civil társadalom iránt, valamint átadhassák azon készségeket, melyek által a diákok tudatos és aktív polgárokká válhatnak.

Küzdelem a közérdekű adatok nyilvánosságáért – Norvég Pályázat

A Norvég Alap támogatásával lehetőségünk nyílt arra, hogy az Atlatszo.hu közpénzügyi watchdog módszertanát az Atlatszo.hu-val közösen továbbfejlesszük és továbbadjuk. A projekt során civil szervezetek, informális csoportok által működtetett helyi hírportálok, közéleti blogok, aktivista Facebook csoportok és specialista civil szervezeteknek fogjuk átadni az adatigénylés (KiMitTud.org) és a watchdog tevékenység, valamint oknyomozó újságírás módszertanát, valamint konkrét ügyekben adatigénylési kampányokat indítunk, jogi és kommunikációs segítséget nyújtunk. A projekt weboldala: atlatszo.net

Buhera Szakkör

Középiskolás korosztály számára tartott ingyenes technika szakkör, melyen a részvevők saját vagy csoportos projekteken dolgozva ismerkedhetnek meg olyan területekkel, mint a programozás, elektronika vagy a robotika. Célja a tehetséggondozás, és szabadidős tevékenység biztosítása a műszaki érdeklődésű fiataloknak. A helyet és az felszerelést a H.A.C.K. biztosítja.

V 4 paradigm shift in copyright – Workshop

2012. március 19-20-án a Visegrad Fund támogatásával Budapesten tartottunk egy workshop-ot, melynek célja az volt, hogy jobban megértsük a szerzői jog helyzetét a Közép-Európai országokban. A szerzői jog területének fontos kultúrális, szociális és technológiai vonatkozásai vannak, melyeket mind figyelembe kell venni az irányvonalak és stratégiák kialakításakor. Ma azonban a szerzői jog, mely eredetileg az alkotók érdekeit védte mindinkább az újítás és a tudásmegosztás útjába áll. A két nap alatt Európa legjelentőségteljesebb szerzői jog aktivistái tartottak előadást a részvevőknek a jelen helyzetről és a jövőben tervezett aktivitásokról. A workshop archívuma

Egészségügyi ruhaprojekt

A Magyar Telekom megbízásából a KIBU és a FabLab együttműködésében az alapítvány 2011-ben fő megvalósítóként vett részt egy kutatás-fejlesztési projektben. A projekt célja egy olyan egészségügyi ruha és hozzá tartozó elektronika és szolgáltatás rendszer kifejlesztése volt, ami jelentősen egyszerűsíti a tartós vagy időleges egészségügyi megfigyelésre szorulók helyzetét speciális vezető textilek és vezetékmentes beépített mérőszenzorok segítségével.